Idén először szerveztünk esküvői próbavacsorát, melynek a lényege, hogy már szerződött párainknak lehetőségük van belelátni egy esküvői rendezvény kinézetébe, ki tudják próbálni a konyhánk ízeit és ami a legfontosabb, hogy személyesen tudjuk megbeszélni a felmerülő kérdéseket.
Helyszínkereső pároknak pedig egy lehetőség, hogy közelebbről is megismerhessenek Bennünket.
A Borház 6 féle főétellel, vegyes körettel, kétféle levessel és házi rétesekkel várta vendégeit.
A dekorációban a közkedvelt zöld szín volt a meghatározó.
Esküvőseink visszajelzése alapján nagyon hasznos a próbavacsora megszervezése, tudtunk segíteni a hátralévő szervezésben, így ebből a rendezvényből is rendszert csinálunk!
2027 tavaszán is várunk minden kedves érdeklődőt a Próbavacsorán!
Addig pedig természetesen van lehetőség helyszínbejárásra egészen márciustól novemberig előzetes időpont egyeztetést követően!